Megnyitott Mátészalka McDonald’s étterme

Mateszalka McDonald's

2024. december 5.

A hazai McDonald’s egyik kiemelt célkitűzése, hogy minél több emberhez vihesse el a Mekizés élményét, így a hálózat növekedése idén sem állt meg: megnyílt az ország legújabb McDonald’s étterme Mátészalkán. A beruházás megvalósítása közel 100 ember, egy éven át tartó összehangolt munkáját igényelte. Az Alkotmány úti Meki®-ben is kiemelt szerepet kap az innováció, a digitális fejlesztés, a fenntarthatóság, illetve a kiszolgálás személyességének megőrzése. A korszerű étterem több mint 70 munkahelyet teremt a környékbelieknek.

„Nagy öröm számunkra, hogy a mai nappal Mátészalkára is elhozhattuk az igazi Meki® élményt. Bízunk benne, hogy vendégeink a kedvelt Mekis termékek mellett örömüket lelik majd az általunk nyújtott szolgáltatásokban is.” – mondta Jeles-Kiss Orsolya, az új éttermet üzemeltető franchise partner. „Fontos számunkra, hogy ne csak éttermi szolgáltatóként legyünk jelen egy új városban, hanem visszaadjunk a minket befogadó közösségnek. Éppen ezért az étterem megnyitása alkalmából a Mátészalkai Kórház alapítványának szeretnék felajánlást tenni, amelyből a gyermekosztály számára gyógyításhoz szükséges eszközöket vásárolhatnak.” – tette hozzá Jeles-Kiss Orsolya, aki a mátészalkai mellett a kisvárdai és a két nyíregyházi étterem üzemeltetője is.

A koncepció a mátészalkai Meki®-ben is a digitalizációra épül. Ez azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésére is. Az új egységben a letisztult, mégis játékos Geometry belsőépítészeti dizájnt valósította meg a vállalat. Az akadálymentesített vendégtérben 72 ülőhely várja a vendégeket, akik az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki és kaphatják meg kedvenc Mekis termékeiket. A rendelésre és a fizetésre a kasszák és a kioszkok mellett már a McDonald’s mobiltelefonos applikáción keresztül is lehetőség van.

„Nagy öröm számomra, hogy a McDonald’s éttermet nyit Mátészalkán. Ez a beruházás nemcsak a modern életstílus igényeire ad választ, hanem gazdasági és közösségi szempontból is jelentős értéket teremt – nyilatkozta Dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere az étterem megnyitása kapcsán. – Az étterem új munkahelyeket hoz létre, stabil megélhetést biztosítva a helyi lakosok számára, miközben hozzájárul a város gazdasági élénkítéséhez. Bízom benne, hogy a McDonald’s hosszú távon is fontos szerepet játszik majd Mátészalka fejlődésében, és örömmel köszöntöm a cég csapatát városunkban.”

Az új egységgel a McCafé® is megérkezett a városba. A kávékülönlegességeket – amelyek a barista La Cimbali kávégéppel készülnek – laktózmentes tejjel, zabitallal, mandulaitallal és koffeinmentes változatban is kérhetik a vendégek.

Az új étteremről készült fotók innen tölthetők le.

Rendelj házhoz és partnereink kiszállítják!

Kérjük, válassz egy partnert a folytatáshoz.
Kérjük, válassz egy partnert a folytatáshoz.
Átirányítunk egy olyan webhelyre, amelyet nem a McDonald's üzemeltet és így nem felelős az ott található tartalomért és adatvédelmi beállításokért.