A változás lehet jóízű is

Mi a Mekinél szívvel-lélekkel azért dolgozunk, hogy jóízű élményekkel tegyük kellemesebbé a körülöttünk élők életét, így a tiédet is. Felelős vállalatként számunkra magától értetődik, hogy ez nem merülhet ki annyiban, hogy elkészítjük a kedvenc ételeidet. Arra is odafigyelünk, hogy közben a környezetünkkel is jól bánjunk, hiszen felelősséggel tartozunk a bolygónk és a minket követő generációk jövőjéért, így a tiédért is.

Folyamatosan komoly lépéseket teszünk a háttérben a fenntartható működés felé, közben pedig arról is igyekszünk gondoskodni, hogy ezek a változások jól essenek neked. Azaz: a jóízű élmények épp olyanok maradjanak, vagy még jobbak legyenek, mint amilyeneknek megszeretted őket.

Szeretnénk, hogy érezd: azzal, hogy a Mekibe jársz, egyúttal felelősen döntesz a jövőről a magad és mások számára – már ma. Még könnyebben részese lehetsz ennek a törekvésnek akár azzal is, ha épp csak egy üdítőért térsz be éttermeinkbe.

És mindezt hogyan?

Körültekintő csomagolás és hulladékkezelés

Már évek óta tapasztalhatod, hogy éttermeinkben az üdítők és a forró italok nagy részét nem műanyag pohárban szolgáljuk ki. 2019-ben a McFlurry® csomagolását olyan módon újítottuk meg, ami által feleslegessé vált a műanyag tető használata. Egy szintén korábbi, több lépcsőben megvalósított hazai csomagolás fejlesztésnek köszönhetően pedig már jó ideje egyik saláta termékünkre sem kerül műanyag tető.

2021 végén újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk a környezeti terhelés csökkentése felé vezető úton, ezért az EU irányelvein és a kapcsolódó hazai szabályozáson túlmutató vállalásokat tettünk, és további műanyag csomagolásoknak intettünk búcsút. 2021 végére harmadik fél által tanúsított, fenntartható erdőgazdálkodásból származó fa és papír alapanyagból készült alternatívákkal váltottuk ki az egyszer használatos műanyag csomagolókat és eszközöket mindenhol, ahol az élelmiszerbiztonsági szabályok és a technológia erre lehetőséget ad.

A változásoknak köszönhetően, ha mekizni támad kedved, a tálcádra vagy a csomagodba olyan szívószálak és evőeszközök kerülnek, amelyek papírból készülnek vagy fából, és rendelkeznek a Forest Stewardship Council (FSC) fenntarthatósági tanúsítványával.

Éttermeinkben emellett már nem találkozol műanyag pohártetővel sem – nem azért, mert kötelező tőlük megválnunk, hanem azért, mert fontos számunkra minden mekiző jövője, téged is beleértve. A váltás eredményeként az éttermekben elkészített termékekhez felhasznált csomagolások 99%-a megújuló, újrahasznosított vagy harmadik fél által tanúsított, fenntartható forrásból származik.

Melyek ezek?

Hideg üdítőitalainkat műanyag tető és szívószál nélkül szolgáljuk ki

A poharas üdítőitalokat visszazárható ivócsőrös papírtetővel, szívószál nélkül kínáljuk a számodra. A papírtetőn kialakított ivócsőr segítségével az ital szívószál nélkül is könnyen elfogyasztható.

Amennyiben az üdítő fogyasztásakor mégis ragaszkodsz a szívószál használatához, papír szívószálat térítés ellenében tudsz vásárolni.

A Shake-ekhez, a Frappékhoz és a Jegeskávékhoz a papírtető mellett termékenként 1 db új papír szívószálat biztosítunk.

A tejszínhabos kávékra a jövőben nem teszünk tetőt.

Forró italainkat műanyag tető nélkül szolgáljuk ki

A forró italokat az étteremben szintén papírból készült tetővel szolgáljuk ki.

Ha házhozszállítással rendelsz 0,3 l vagy 0,4 l kávét, azt lezárható papírtetővel szállítjuk, amelyet két oldalt a pohárhoz rögzítünk.

Desszertjeinkhez és salátáinkhoz fa evőeszközöket adunk

A McFlurry®, a McFreeze® és a Super McFreeze® termékekhez fa kanalat biztosítunk.

Szeletes süteményeinkhez fa villát biztosítunk elviteles rendelés esetén és egyes McCafé-kban helyben fogyasztáshoz is.

A salátákhoz kést nem, csak új fa villát biztosítunk. A Ropogós csirkés salátánkhoz, valamint a Sült csirkés salátához a húst falatkákra felszeleteljük, így kés használata nélkül is könnyen elfogyaszthatod azokat.

Extra fa kést vagy további evőeszközöket térítés ellenében tudsz vásárolni.

A McFreeze®-t és Super McFreeze®-t papíralapú pohárban adjuk 

A McFreeze®-t és Super McFreeze®-t fenntartható forrásból származó papíralapú csomagolásban élvezheted. Sőt a McFreeze® csomagolását 2024-ben 100% farost alapú csomagolásra cseréltük, amely visszahozza a korábbi műanyag pohár formavilágát, így vendégeink újra meghódíthatják a McFreeze® csúcsát.

A váltás eredményeként a 2021 vége óta az éttermeinkben elkészített ételeidhez felhasznált csomagolások 99%-a megújuló, újrahasznosított vagy harmadik fél által tanúsított, fenntartható forrásból származik.

Nemcsak arra figyelünk azonban, hogy mit teszünk a tálcádra, hanem arra is, hogy mi történik azzal, amit rajta hagysz. Kollégáink az étkezés után keletkező hulladékot 10 különböző módon hasznosítható kategóriába válogatják szét – ez a kultúránk része: már több, mint 20 éve szelektálunk. Így tudtuk elérni, hogy az éttermeinkben keletkező hulladék ma már 80%-ban hasznosításra kerül. A hazai repcéből és napraforgóból készült sütőolajból, évi közel 600 tonna használt sütőolaj keletkezik konyháinkban, amelyből biodízelt állítanak elő. Az élelmiszerhulladékot és az ételselejtet pedig biogázüzemben, elektromos áram és hőenergia termelésére használják fel. Így az energia szó szerint nem elvész, csak átalakul, hogy újra a kényelmed szolgálatába álljon.

Egyre fenntarthatóbb: élelmiszerek és alapanyagok

Honnan tudhatod, hogy kedvenc mekis ételeid kiváló minőségben kerülnek a tálcádra, és nyugodt szívvel fogyaszthatod menüinket? Onnan, hogy mindezt szigorú előírásokkal biztosítjuk. Ételeink előállítása során már az alapanyagoktól kezdve odafigyelünk az élelmiszerbiztonságra, ellenőrizzük a minőséget, illetve támogatjuk a környezeti és emberi szempontból fenntartható, etikus mezőgazdaságot.

Ezért vezettük be és követjük az úgynevezett MAAP szabványt:

1.

Egyre könnyebben veszi a természet, ha eszel nálunk egy szendvicset, mert elvárjuk és támogatjuk az ökológiailag fenntartható élelmiszertermelést, amely a természeti erőforrások megőrzésére és a biológiai sokféleség megóvására törekszik. 

2.

Emberekkel dolgozunk az emberekért, azaz érted is – ezért ösztönözzük a független szervezetek által ellenőrzött, fenntartható termelési programokat a munkavédelem, a munkaegészségügy és a munkajog szabályainak betartásával, illetve a helyi infrastruktúra, oktatás és foglalkoztatás fejlesztésével. Tudtad például, hogy ételeink alapanyagai 1/3 részben hazai beszállítóktól érkeznek? 

3.

Gondoskodunk róla, hogy beszállítóink emberségesen bánjanak az általuk nevelt állatokkal, ügyelve azok jó egészségi állapotára és kellemes közérzetére. 

4.

A Mekiben mindig tudhatod, hogy mit eszel: megköveteljük és ellenőrizzük, hogy minden McDonald’s termékhez felhasznált nyersanyag legyen visszakövethető egészen a termelőhelyig.

Milyen az esőerdőbarát kávé?

A McDonald’s az elsők között vezette be a fenntarthatóan termesztett kávé forgalmazását. Ez azt jelenti, hogy ha a McCaféban kávézol, akkor biztos lehetsz benne, hogy nemcsak finom kávét iszol környezetbarátabb pohárból, de az Esőerdő Szövetség (Rainforest Alliance Certified™) is tanúsítja, hogy kávéink előállítása során felelősséget vállalunk a környezetért, igyekszünk feltartóztatni az erdőpuszítást, emellett társadalmilag méltányos és etikus módon bánunk a termelőkkel és a gazdaságokban dolgozókkal. Ezt az előremutató folyamatot támogatod minden csésze McCafé kávé megvásárlásával. 

Ami az ételen túl van: energiahatékonyság az éttermekben

Ahogyan az éttermeinkben termelt hulladékot is gondosan szétválogatjuk és újrahasznosítjük, hogy később megújult formában ismét hasznát vehessük, úgy vállaljuk a felelősséget tevékenységeink következményeiért más területeken is. Tudjuk, milyen óriási érték, ezért nem hagyjuk elszökni az energiát: hatékony energiafelhasználással óvjuk a környezetet. Sokat teszünk azért, hogy CO2-kibocsátásunkat folyamatosan csökkentsük. Ennek érdekében fenntartható gyakorlatokat vezettünk be és takarékos működésre álltunk át, így 5 év alatt, 2012 és 2017 között, 13,25%-ot sikerült lefaragnunk a karbonkibocsátásunkból.

1.

Az éttermek belső hőmérsékletét a külsőhöz igazítjuk, így a közérzeted is jobb lesz, ha nálunk jársz.

2.

A melegvízcsövek elöregedett vagy sérült szigetelését cseréljük.

3.

Mozgásérzékelő villanykapcsolókat szerelünk fel mindenhol.

4.

Rendszeresen karbantartjuk a hűtő-, fűtő- és egyéb berendezéseket. 

5.

A hűtőkamrákból hűtéséből nyert hőt felhasználjuk vízmelegítésre.

6.

A használaton kívüli gépeket kikapcsoljuk.

7.

A vendégtérben takarékos csaptelepeket telepítettünk, de a csapot mindenhol elzárjuk, ha nem használjuk, és nem hagyjuk csöpögni sem. 

8.

A tetőn összegyűlt esővízzel öntözzük éttermeinket körülvevő kerteket.

Hiszünk abban, hogy a gondosság és a meglévő értékek megbecsülése mindig meghozza a gyümölcsét, és törekvéseink eredményeképpen még sokáig élvezhetjük veled együtt a természet ajándékait – akár egy McDonald's menü, akár egy kirándulás, akár a mindennapi életet segítő energiaforrások formájában. Mi mindent megteszünk, hogy vigyázzunk rájuk – és örülünk, ha te is velünk tartasz.

Rendelj házhoz és partnereink kiszállítják!

Kérjük, válassz egy partnert a folytatáshoz.
Kérjük, válassz egy partnert a folytatáshoz.
Átirányítunk egy olyan webhelyre, amelyet nem a McDonald's üzemeltet és így nem felelős az ott található tartalomért és adatvédelmi beállításokért.